Állatorvos válaszol
Jónapot!
Befogadtunk egy nagy termetű felnőtt kutyát kertes házunkba, a két kistermetű mellé, ill. egy kölyökmacska mellé. Ez a kutya engedelmes (behívásra, ül, fekszik ezekre hallgat), nagyon vonzódik az emberekhez, és alapvetően nem is ugatós, tehát az utcai járókelőket se ugatja. Emberrel szemben egyáltalánnem mutat agresszív fellépést. A két másik kutya viszont elég idegesek lesznek, ezért összeereszteni se merjük őket. A probléma az, hogy ezt a nagy kutyát valamilyen fajta "támadás" éri, - kiscica, vagy más kutyák agresszívek vele szemben! - akkor nem hátrál ki, hanem hangos ugatásba kezd. Nem hörög, nem csattogatja a fogát, csak magában toporzékol, megpróbál közelebb férkőzni, és öblös hangon fel-fel ugat - mintha nem tetszését fejezné ki Nem tudom, hogy ez az agresszió jele e? Félni kell e, hogy megtámad más állatot? Addig a pontig teljesen békés és közönyös, míg a másik fél nem kezdeményez. Ma délután példul a cicát kezdte ugatni, mert a kiscica orron karmolta és fújkodta. Az egyik másik kutyával pedig mikor megpróbáltuk összeismertetni, a másik behúzta farkát, meg s emoccant, míg ez megszaglászta illetve, határozottan állt előtte, feltartott fejjel figyelt. Amikor visszahívtuk ő futva indult el felénk, és ilyenkor a másik eb a lábába harapott. Ő megfordult és megint csak ugatni kezdett (nem mutatta a fogát), miközben közel akart férkőzni a másikhoz, de ezt nem hagytuk neki.
Egyébként én nem helyeslem, hogy ilyen körülmények között befogadtunk egy nagy termetű kutyát, de sajnos nem enyém a döntés joga.
Szeretném megtudni mennyire félhetünk, hogy a nagy kutya részéről bármilyen konfliktus verekedésbe torkollik, illetve mivel lehetne segíteni az összeszokást?
Kewdves Kérdező!
Nem írja, mennyi idő telt el a nagytestű kutya befogadása óta.
Többnyire minden csoda három napig tart, azaz szépen összeszoknak majd a kutyusok egy falkává válnak.
Kialakul közöttük a rangsor az erőviszonyok alapján. Ehhez kell a gazditól egy kis türelem.
Feltehetően durva konfliktusra nem kell számítani, mert az már megtörtént volna, ha valamelyik kutyus hajlamos erre.
Ügyeljen arra, hogy egyformánéreztesser a szeretetét mindegyiok kutyussal, ők ugyanúgy versengenek a gazdi kegyeiért, ahogy a testvérek szoktak a szülő, nagyszülő szeretetéért.
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
Jónapot :) + napja egy 2 hetes kiscicát vettem magamhoz mivel elárvult. Cicáknak való tápszerrel etetem és próbálom mindenhogy gondját viselni azonban hasmenése van . Azt szeretném kérdezzni hogy lehetne e ellene tenni valami vagy emiatt elpusztulhat-e a cica ? És még azt szeretném hogy mivel én dolgozom ezért a nagymamám vigyáz rá napközbe . Lehet attól valami baja ha reggel odaviszem ( sétával 10 perc) délután pedig visszaviszem ? Egy karton dobozba szállítom amit kibéleltem és rakok bele meleg palack vizet is. A szállítás nem megterhelő neki ?
Kedves Evelin!
Elárvult kölyökmacskák felnevelése nem egyszerű feladat:
Alapszabályok.
1. Jó minőségű cicatejpor.
2. Etetés előtt meleg vizzel nedvesített vattával finoman meg kell dörzsölgetni a végbélnyílás tájékát, ezzel pótolva a mamacica mosdatását. Ekkor tud üríteni a kiscica.
3. Szoptatás testmeleg oldattal 2-3 óránként.
4. Akkor kell abbahagyni a szoptatást, amikor még tudna enni, mert a túletetés hajlamosít a hasmenésre.
5. 3 hetes kor után meg lehet kínálni jó minőségű kölyök cicák számára készült nedves táppal.
Sok sikert!
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
Tisztelt Doktor Úr!
Ajándékba kaptunk egy kb. 5 hetes yorky kiskutyát,és a székletében találtunk férget.Adtam neki féreghajtót,tegnap óta nincs a székletében féreg.Azt tudom hogy 2 hét múlva meg kell ismételni a féreghajtást.Az lenne a kérdésem hogy így is fertőz -e ,hogy meg -e foghatjuk?Van egy 6 éves kislányom is,idáig csak kesztyűvel engedtem neki megfogni.Másik kérdésem az lenne hogy miből tudnám megállapítani hogy fajtaszita yorkí -e .Most teljesen olyan mint egy yorki.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdv.Anita
Kedves Anita!
Igen, a féreghajtást kéthetenként meg kell ismételni kölyköknél- lehetőleg 3-4 alkalommal.
A kutya férgei veszélyt jelentenek emberre, különösen a gyermekekre. Fontos a személyi higiénia betartása, a gyakori kézmosás, az állati ürülék azonnali eltávolítása a környezetből.A gyermek ezek betartásával nyugodtan játszhat a kiskutyával.
A fajtatisztaság megállapítására semmilyen bevált módszer nem létezik. Én nagyon bízom benne, hogy az állat becsességét az Önök szemében és a kutyus iránti szeretetet nem a fajtatisztaság fogja meghatározni.
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
Tisztelt Doktor úr
Van egy majdnem 2 éves Staffordshire terrier nőstény kutyusunk és az a problémánk hogy kb 4 hete pépes, híg lett a kakija nem kimondott hasmenés, mert naponta kb egyszer (az elején 2x) van székletürítés. Van mikor javul a helyzet pár napig olyankor "normális" állagú a széklet majd ismét olyan a kaki hogy az eleje normál állagú majd a vége ismét pépes, híg. Rízst kap meg kb 1,5 2 hete bolus adstringest 2x is kapott állatorvostól injekciót az első után teljesen folyóssá vált a széklet. Most már az állatorvos is tanácstalan. Az elején arra gondoltunk hogy mikor elfogyott az Acana táp kapott Eukanuba tápot mert az volt itthon és az új tápot késve szállították és akkor kezdődött ez az állapot. Remélem tud valamit mondani hogy mi lehet a gond. Étvágya van nem levert de mivel magas a fájdalom küszöbe így nem lehet tudni mikor beteg. Mikor kicsi volt akkor is virgonckodott és kiderült hogy magas láza van.
Köszönöm
Trencsényi Norbert
Kedves Norbert!
Laborvizsgálatok nélkül sem én , sem a kezelőrvosa nem fog tudni okosat mondani.
Ha az én betegem lenne: Bélsár parazitológia, bakteriológia, emésztéses vizsgálat.
Ha ez nem lenne informáló:vérvétel: Máj, hasnyálmirigy enzimek, vérkép.
A korrekt diagnózisnak megfelelően jöhet a gyógykezelés.
Addig csak tippelgetnek.
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
Üdv!
Azt szeretném megkérdezni, hogy egy féléves sziámi kandúr cicának van e megtermékenyitésre alkalmas spermája?
A cica 3,5 kg, eleven egészséges, van egy lánytestvére aki már 5 hónaposan, és most 6 hónaposan is kérte a fiút. (természetesen külön választottuk őket arra a pár napra)
Szeretném még megtudni azt is, hogy hány hónapos korban tanácsos megejteni a fiúcicánál az ivartalanítást?
Várom válaszát: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Valószínűleg mindkét cica ivarérett már!
Az ismétlődő és menetrendszerűen visszatérő problémák megelőzése érdekében javaslom mindkéát cica ivartalanítását.
A kislányt megcsinálnám mostanában, a fiúval talán még várnék pár hónapot.
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212
|