Állatorvos válaszol
Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Macskámat (9 és fél éves ex-nőstény házimacska) dec. 22-én elvittem az állatorvoshoz, mert gyakran rázta a fejét, próbálta vakarni és úgy tűnt, viszketett neki máshol is, mert gyakran kapkodott magához több helyre, akár még (látszólagos) alvás közben is. Orvos nem talált semmi különöset, sem atkát, sem váladékot, az átlagnál kicsit zsírosabb a füle, ettől kicsit koszosabb, ennyit mondott (egyébként neki mindig ilyen volt, míg pl. a másik macskámnak teljesen tiszta). Kitisztította (nagy fémcsipeszre tekert vatta), kimosta, inkább a jobb fülét, bal alig volt koszos. 20 perc múlva hazaértünk, a macska nem tud egyensen menni, kifarol futás közben. 2 óra múlva is apró vércseppeket találok körülötte a párnáján, és utólag a hordozóban is. Ezzel egyidőben a jobb szemére félig-harmadig ráhúzódott a 3. szemhéj. Orvoshoz másnap vissza, orvos#2 szerint perforálhatott a dobhártyája. Újabb szteroid, antibiotikum (mint megtudtam, előző nap is kapott szteroidot, az allergia(?) miatti viszketés miatt). A macska viselkedése, étvágya, mozgása azóta normális, a 3. szemhéj ugyanúgy változatlanul elöl van a jobb szemén, pupillája öszeszűkülve, ezt a szemét nem nyitja ki teljesen és mintha beljebb ülne a szeme.
Orvos#2 szerint Horner-szindrómája lett. Illetve azt mondta még, hogy középfülgyulladásnál a dobhártya spontán is perforálhat. Viszont ennek semmi tünete nem volt (ha én nem, orvos#1 csak észrevette volna...), lehetséges így is?? A vérzés ugyanakkor sérülésre utal...
Kérdésem, hogy mit tehetek, hogy rendbejöjjön a szeme? Szükség lehet-e valamilyen kezelésre? A fejrázás egyébként azóta már egészen ritka, vakarózás úgyszintén.
Köszönöm válaszát előre is.
Kedves Momo!
A kolléga feltehetően perforálta a cica dobhártyáját a fémcsipesszel. Nyilván ez történt, ha kezelés előtt nem volt semmi baja, utána meg friss vércseppek és egyensúlyzavar alakult ki.
A Horner-syndroma megáll szerintem is. Ennek a tüneteit látja Ön. (3. szemhéj előesése, szemrés szűkülése).
B1 vitamin kúraszerű adását javasolnám, ami segíti az idegek anyagcseréjét. Lassú javulásra lehet számítani, valószínűleg meg fog gyógyulni szép lassan.
A fül viszketegségének eredeti oka nem derült ki számomra. Az atkák jelenléte gyakran csak kamerás vizsgálattal válik egyértelművé.
Javulást a cicusnak! :-)
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
Tisztelt Doktor Úr!
7 hónapos berni pásztor kan kiskutyánk nemrégiben elkezdett sántikálni
hátsó lábaira, így állatorvoshoz vittük. Mivel nem mutatott fájdalmat
reménykedtünk, hogy nincs nagy baja, de egy röntgenfelvétellel
megállapították a dysplaziát. Az orvos úgy magyarázta, hogy olyannyira
nincs helyén kiskutyánk hátsó lábai, hogy úgymond "lóg a levegőbe"
csak az inak tartják a csípőjéhez. Francia állása is van, de mivel még
csak 7 hónapos nem javasolják a műtétet, ízületeire kapott gyógyszert.
Szeretnénk ha sokáig fájdalommentes élete lenne ezért szeretnénk
mindent megtenni. Ajánlották a zöld kagyló kivonatú készítményeket, de
nem tudjuk melyik a legoptimálisabb számára mivel kálciumot és fehérjét nem tartalmazhat az orvos szerint. Szeretném megkérdezni, hogy a
Doktor Úr mit ajánl a problémára, van e valami hatásos természetes
készítmény, mellyel esetleg csökkenteni lehet a sántaságot, és a
későbbi fájdalmakat? Van e valami tanács amit be kellene még tartanunk a
pihentetés mellett?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Szigetvári Lúcia
Kedves Lúcia!
Sajnos ez súlyos probléma, amellyel foglalkozni kell.
Szakszerű táplálás (NEM TÚLETETÉS!!), mérsékelt kalória és fehérjebevitel.
Porcképző szerek kúraszerűen( pl. Synoquin Large Breed) és sszükség szerint fájdalomcsillapítás.
Érdemes lenne konzultálnia ortopédiában jártas szakemberrel is.
Ebben fog segíteni Önnek a www.kisallatortopedia.hu lap. Itt talál szakembert a lakhelyéhez közel illetve részletes leírást kedvence kórképéről.
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvos
Szent Bernát Kisállat Ambulancia
Kedves Doktor Ur!
Fiu, 14honapos ivartalanitott cicamon ujjabban tobb olyan nagylyuku nyilt sebeket mertem folfedezni, ami talan egyszer mar elofordult. A faroktoben talaltunk egy kis csomot, orvoshoz vittuk es kapott gyulladascsokkentot. Nemsokara kifakadt, mely lyukas seb lett, ami kisse nedvedzett. Ez utan az orvos antibiotikumot is adott. Ez par hete volt, gondoltuk valami serulestol keletkezhetett es hogy meggyogyult.
Aztan par napja azt hittuk valami tamadas vagy serules tortent. Nehezen vettuk eszre az egyik boka folott pici serulest, es a combon folfuto boralafutasszeruseget, nyilt serules, verzes, csomomentesen, nem volt konnyu megtalalni. Miutan a doki leborotvalta az erintett teruletett lattuk csak igazan a verzesen foltot, ami nem tunik allergiaszerunek. A tunetekre is a kapkodo legzeses magas 40,7 fokos laz hivta fol a figyelmet.
Kaptunk megint gyulladascsokkentot, latszott hogy fajlalja a labat is, ekkor lattuk csak hogy a melsomancson van egy kb 2cm atmeroju, mar szornelkuli sima borfelulet egy nyilt kb 1cm atmeroju mely seb, amit folyamat nyalogat, folyamatosan nedvedzik. Aztan vettem eszre hogy a combnal is hasonlo friss lyuk van!
Szomoru vagyok, mert az ember nem tud ilyenre folkeszulni, es pont 10mulva lenne esedekes egy hazautazas. Holnap visszuk kontrollra, dehat csak keletkeznek ezek a sebek frissen nem tudom mi okbol. Vajon fertozo? Sulyos? Mit tehetek hazilag? Mi lehet ez? Mar nem tudom hol talaljak valaszt, ugy ereztuk parommal a doki akinel voltunk is csak talalgat mi lehet ez, alig mondott barmit is.
Kedves Doktor Ur! Mit gondol, tapasztalatai alapjan??
Mielobbi valaszat elore is nagyon koszonom, szep napot!
Kepeket is tudnek csatolni az emlitett teruletrol!
Udvozlettel Hammer Monika
Kedves Mónika!
A sérülés kizárható? Nem írja, hogy kijár-e a cica.
További fontos kérdés, vajon be van-e oltva a cica leukózis ellen. Ez nem gyógyítható vírusos betegség.
Viszketeg-e a cica? Van-e bolhairtás és ha igen, melyik készítménnyel?
Ez azért fontos, mert lehetnek a bőrelváltozások allergiás alapon is, pl. bolhanyál allergia okán.
Ha az én betegem lenne: Ha ezek a kérdések tisztázódtak: Leukózis + AIDS teszt elvégzése.
Esetleges bőrbiopszia az elváltozott bőrterületről.
Ha nem bízik az állatorvosa felkészültségében, keressen másik szakembert.
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
Üdvözletem,
A kutyám két hete rászokott a balkáni gerlék vadászatára és elfogyasztására. Egy udvarban tartott kutyáról van szó. A szomszédban kivágták a gerlék fáját, így átköltöztek hozzánk a madarak (30-40 lehet még). A kutyám napi 1-3 madarat vadászik le és fogyaszt el!
Az alapvetően jámbor és félénk kutya viselkedésében az irányunkban nem következett be változás. A könnyű zsákmány válthatja ki ezt a reakciót? A felerősödő vadászösztön, friss zsákmány fogyasztása mit okozhat, főként a viselkedésében? Várható-e, hogy vadászösztöne felerősödik, kiválthat-e ez új viselkedést, pl. kisgyerekek irányába. (Láthatóan a madaraktól nincsen baja.)
Feleségem egyszer leszidta, mikor meglátta, hogy elkapja a madarat, azóta sunyít mikor vadászott, de vadászik tovább.
Kell-e, vagy szabad-e ezt a vadászó viselkedést korlátozni, amennyiben igem, akkor hogyan?
(Séta közben a macskákat megkergeti, de inkább csak játékból, kerten belül védi a területet, de más állattal nem találkozik - kivéve madarak -, kerten kívül félős, játékos a többi kutyával. Az apportírozós játékokra eddig nem siekrült rávenni, azonban kutyákkal és emberekkel is a "fogócskázás" számára az igazi játék. 3 év körüli, belgajuhász, keverék, szuka.)
A segítségét előre is köszönöm!
Kedves Ádám!
A gerlék vadászata normális zsákmányszerző magatartás a kutya részéről.
Ezért megszidni nem érdemes. Emberi szemüvegen keresztül nézve :szegény gerlék, meg ejnyebejnye, te kutya", valójában ez lenne a normális.
Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezentúl zsákmánynak tekintené a macskákat, ne adj' Isten a családtagokat.
Amelyik gerle egyébként ennyire béna, hogy a kutya képes zsákmányul ejteni, azért nem is kár. A faj érdeke az, hogy a gyengébb egyedek kiszelektálódjanak a populációból. Egyszer úgyis elfogy a zsákmányolható gerle a közelből és ezzel le fog zárulni a kutyus részéről a "Nagy Vadászat" időszaka.
Üdvözlettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
Üdvözlöm! Én azzal a problémával fordulok önhöz hogy, van egy 6 hónapos puli kutyám és 2 napja vittünk haza egy 12 hetes Közép-ázsiai juhász kiskutyát! Az első pár órában semmi gond nem volt majd arra lettünk figyelmesek hogy a pulit elég agresszívan kergeti a kicsi! És azóta többször meg támadta a pulit a kis kutya pedig a puli többször meg adta magát neki de ennek ellenére is folyamatosan támadja! Én még ilyet nem nagyon hallottam hogy egy 12 hetes kis kutya úgy verekedjen mint egy felnött! Velünk szemben meg adó kedves de más állatokat nem tűr! Mit csináljak? Illetve ha meg nől mert ugye 65-kilós kutya lesz belőle, kell tartani a felénk irányuló agresszivitásra?? Hogy lehet ezt a két kuty közti viszályt meg szüntetni?
Kedves Kinga!
Én az Ön helyében túladnék mielőbb a közép-ázsiain, mielőtt nagyobb baj nem lesz belőle.
Úgy van , ahogy mondja, mi lesz, ka eléri a teljes testi erejét ez a kutya?
A pulinak már most pokollá vált az élete és feltehetően az Önöké is az lesz idővel.
A közép-ázsiai tipikusan egygazdás, kőkemény őrző védő kutya, csak erős kezű, tapasztalt kutyás mellé való.
Üdvözletettel:
Dr. Zöldi Tamás, kisállatgyógyász állatorvosSzent Bernát Kisállat Ambulancia
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212
|