bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Kutyakiképző válaszol

2010 november 18, csütörtök 13:32
# 149

Kedves Kiképző!

Augusztusban örökbefogadtunk kertes házba 2 kutyát, egy kan és egy szuka, ivartalanítottak, 6 és 7 hónaposak (legalábbis így saccolták meg)

Több problémánk is akad:

1. felugrálnak mindenkire (próbáltuk az elfordulós, lábralépős, lábmegfogós, leszidós módszert, mindhiába)

2. ha bejövünk a házba akkor a falra ugranak - körmöt hegyeznek, mivel felugrás után szisztematikusan csúsztatják le a mancsaikat, csak félünk hogy egyszer megadja magát a vakolat és a hungarocel, arról nem beszélve milyen a halványbarack ház a sáros lábnyomoktól (ha kint vagyunk nem csinálják - így nem tudjuk rajtakapni őket, ebből adódóan nevelni sem

3. elég gyakran összeverekednek, és ugyan még vér nem folyt, de nem mondanám játékosnak. Mindeközben úgy kikapcsol az agyuk, hogy mi megszűnünk létezni, ha beavatkozunk akkor csak mi is kapunk a már érezhető harapásokból. Figyelemelterelés is csak 1-2 mp-ig működik. Ételre többnyire abbahagyják.

4. a kan sétáltatásnál nagyon húz ( a "ki a főnök - irányváltásos" próbálkozás fél egy órás művelése után is)

Egyébként viszonylag engedelmesek, nevükre (többnyire) hallgatnak, leülnek, etetésnél engedélyig kivárnak. Kutyaiskolába együtt vinnénk őket, de még az időponot meg kell oldanunk (a városunkban 1 iskola van és ezért nem szívesen autóznánk)

Mit javasol, mit tegyünk?

Válaszát előre is köszönöm:

Dóra

 

Kedves Dóra!
Gratulálok az új kutyákhoz! Két kölyök kutya egyidejű örökbefogadása nem is kétszer annyi „gond" mint egy kutyáé, hanem inkább négyszer, vagy hatszor, attól függően milyen kutyákról van szó. Sokan fogadnak örökbe vagy vesznek egyszerre két kutyát, hogy '"ne unatkozzanak" a kutyák, de többnyire a gazdák azok akik nem unatkoznak ilyen esetekben. Két kutyát egyszerre tanítani szinte lehetetlen, ezért minden gyakorlásnál el kellene őket választani. Ha van önön kívül még egy vállalkozó szellemű családtag akkor ez nem jelent feltétlenül kétszer annyi időt sétában és foglalkozásban, de legjobb ha külön gyakorolnak amíg a kutyák nem irányíthatóak.
1. A felugrálásra valóban megoldást jelenthetnek a leírt módszerek ha helyesen alkalmazzák őket. Azért írok egy másik módszert ami talán könnyebben kivitelezhető és hatékonyabb. Először érdemes megtanítani a kutyáknak mit várunk el tőlük.  A lényege, hogy akkor jutalmazzuk a kutyát amikor mind a négy lába a földön van. Lépjen el a kutyától és azonnal mondja neki "azaz" és dobjon a kutya elé egy jutalomfalatot. (egy száraztápot, vagy egy karika virslit) Amint felette de mielött ugrana megint "azaz" és jutalom dobás. Akkor jó ha nincs alkalma felugrani. A kutya megérti, hogy akkor kap jutalmat, ha néz ránk de nem ugrik. Ne aggódjon, ez nem azt jelenti, hogy mostantól állandóan etetnie kell a kutyákat ha nem akarja, hogy ugráljanak, csak addig amíg megtanulják a feladatot. Amikor a kutya már tudja a feladatot, és engedetlenségből ugrál akkor lehet az ön által említett büntetéses módszereket használni. Én a legegyszerűbbet ajánlom, egy a kutya súlyához igazított orra koppintást. Itt is fontos, hogy a két kutya először külön-külön tanulja meg mit várnak el tőlük. Sajnos még utána is bevihetik egymást a rosszba, ezért fontos, hogy külön-külön működjenek.
2. Ebben az esetben az a pár másodperc amíg kiérnek leszidni a kutyákat nem oszt nem szoroz. jellemzően egy rendes, valóban mérges leszidás és a kutyák elzavarásának hatására a kutyák nem mennek vissza azonnal a helyre ahonnan el lettek zavarva, úgyhogy kaparni sem fognak. Ha rögtön csóválva visszamennek falat kaparni akkor nem értették meg, hogy rosszat csináltak, nem volt elég határozott, nagy a büntetés. Ha az a gond, hogy nem tudják mikor csinálják ezt a kutyák akkor figyelje valaki őket az ablakból vagy a szomszédból, itt a gazdi leleményességén múlik a siker.
3. Azt tudják, hogy min verekednek össze? Nem jellemző, hogy szuka kutya kan kutyával vérre menően összeverekedne, de mondjuk egy csontért, játékért megeshet. Minden verekedésnél, még fiatal kutyáknál is fontos, hogy nem szabad bele nyúlni abban az értelemben, hogy a kutyák fejéhez, nyakához nyúlni! Verekedéskor egy kutya sincs tudatában annak, hogy az emberek mit csinálnak körülötte. Megint csak a két kutyához két ember kell, és a kutyákat el kell zavarni egymástól. Már korábban leírtam, hogy az agresszív viselkedés minden körülmények között tilos a gazda jelenlétében. Ezt nem csak azért írom, mert fontos, hanem mert így kell(ene) gondolnia minden gazdinak is, és így is kéne büntetnie. Mintha a kutya a gazdát vagy annak szeretteit veszélyeztetné, Ha kell egy vödör vízzel locsolják le a kutyákat, hogy egy pillanatra kitisztuljanak és aztán két gazda külön-külön a két kutyát zavarja el egymástól. Egyik kutya egyik sarokba, másik kutya másik sarokba. Aztán hagyják ott őket, menjenek vissza a kert közepébe, és amint valamelyik kutya közeledik újra zavarják vissza. Mindig mindenki a „maga" bűnösét. Ha a kutyák nyugton maradtak a két külön sarokba (mondjuk 20-30 percet) akkor be lehet hívni őket. Dicsérni nem kell, egy simogatás esetleg.
4. A póráz húzásáról már írtam egy korábbi bejegyzésben. A sétáltatásos pórázfegyelemnek egyetlen titka van, a következetesség. A kutya a tiszta, egyszerű szabályokat érti meg a legkönnyebben, ezért ha szigorúan betartja az irányváltásokat akkor annak működnie kell. De addig csak így sétálhatnak. Segíthet ha előtte a kertben kimozgatja a kutyát labdázással, játékkal. És ezt is csak külön-külön.
Minden kutyának annyira kell engedelmesnek lennie amennyire a gazdája elvárja tőle. Az a fontos, hogy elégedett legyen a kutyáival. :)
Sok sikert!

Nati
Népszigeti Kutyaiskola
2010 november 17, szerda 19:40
# 148

Kedves Kiképző!

Egy vidéki gyepmesteri telep egyik kutyusával kapcsolatban szeretnénk segítséget kérni. 7 hónap körüli keverék kan kutyus, aki 2 hónaposan törött lábban került be. Szerencsére teljesen rendbe jött, de olyan agresszív lett az idegenekkel, hogy hiába jelentkeztek már többen is érte, nem tudjuk örökbe adni, olyan agresszív az idegenekkel. Az önkénteseket kivétel nélkül elfogadja, mindenkivel játékos, de ahogy egy idegenhez hozzuk ki a kennelből, azonnal támadni és harapni akar. Igy nincs esélye, hogy valaha is örökbe adjuk. Mit lehet tenni Ön szerint?

Kedves Gazdi!
Ez a kutyus egész kölyökkorát bezárva töltötte, ezért kimaradt az emberekhez való szocializációja. A legjobb az lenne ha szakember segítségét kérnék (hogy egyáltalán kiderüljön mi is váltja ki ezt a viselkedést a kutyusnál), és kontrolált környezetben, beavatott „idegenekkel" lehetne szocializálni a kutyust. Itt fontos az, hogy idegen helyen van a foglalkozás, fontos a résztvevők viselkedése, testbeszéde. Ez sajnos idő és energia igényes. Az is segítene ha emellett sikerülne ideiglenesen elhelyezni a kutyát egy önkéntesnél akit a kutya elfogadott már. Akkor normális családi környezetben lehetne elkezdeni a terápiát. Ajánlom, hogy ha tehetik, keressék fel az iskola vezetőnket, Ő majd továbbítja önöket a terápiás munkatársunkhoz.
Gratulálok a munkájukhoz!

Nati
Népszigeti Kutyaiskola
2010 november 16, kedd 11:32
# 147

Kedves Kiképző!

Réka vagyok, azzal a problémával fordulok Önhöz, a napokban fogadtam örökbe egy 1 éves nőstény tacskót. Az előző gazdája verte, majd kidobta az utcára, így került hozzám. A problámám az, hogy nem tudom őt egyedül hagyni, mert nagyon ugat és sír. Azonban sajnos nem tudok vele lenni mindig, gyakran éjszaka is dolgozom, holnap lesz az első ilyen éjszaka neki egyedül. Kérdésem, hogyan lehetne rászoktatni őt, hogy egyedül,csönben legyen otthon, valamint, hogy nagy kárt ne tegyen a lakásban? Másik problémám pedig, hogy nagyon akaratos a kutyus, hiába szólok rá eréjesen, pillanatra megretten, majd folytatja a "hisztit",milyen módón próbáljam erről leszoktatni őt?

Előre is köszönöm válaszát.

Kedves Réka!
Mindenek előtt a türelmét kell kérjem a kutya nevében is. Egy nehéz sorsú kutyának időre van szüksége amíg megszokja az új környezetét. Felteszem már most jobban ragaszkodik önhöz mint az előző tulajdonosához (gazdának nem nevezném). A hiszti félelem eredetű lehet. A legfontosabb, hogy megértesse a kutyával, hogy biztonságban van, hogy Ön nem hagyja otthon örökre, visszajön, nem kell félnie. Ezt következetes viselkedéssel, magabiztos fellépéssel érheti el. Ilyen esetekben is segíthet a fokozatosság, persze ez nem mindig oldható meg, hiszen munkába kell mennie. Mégis kezdje el a szoktatást. Menjen ki a lakásból, aztán rögtön lépjen is vissza menjen be és dicsérje meg a kutyát (jutalomfalat) amiért csöndben volt. Tudom ez bután hangzik, hiszen el se ment valójában otthonról, de onnan kell kezdeni ahol még biztos a siker.  Aztán menjen ki 5 másodpercre, vissza és jutalom. Majd 10re és így tovább. Olyan kis lépésekben haladjon előre, hogy a kutyának ne legyen lehetősége sem elkezdeni a hisztit. Ha mégis elkezd ugatni (akkor elrontott valamit ) akkor várja ki azt a töredék pillanatot amíg abba hagyja és akkor lépjen be. Ekkor nem kell jutalmaznia. Szép lassan elérhet odáig, hogy le tud menni egy újságért, vagy a kisboltba tejért. Közben építse a kapcsolatukat is, közös akciókkal, sétákkal, tanítással, szabályokkal.
Fontos, hogy legyen a kutyának egy helye, esetleg ajándékozzon neki egy régi pólót amin érezheti a szagát akkor is amikor távol van. Ha attól tart, hogy kárt tesz a lakásban, akkor eleinte inkább zárja be az előszobába. Szintén segíthet a kezdeti időszakban, ha beszerez egy párologtatót ami nyugtatóan hat a kutyákra. (pl. D.A.P.)
Sok sikert!

Nati
Népszigeti Kutyaiskola
2010 november 15, hétfő 21:31
# 146
Tenke
Tenke

Kedves Kutyakiképző!

2.5 éves pulikutyámmal az alap-, és emeltszintű engedelmességi vizsgák után, egy éve agilityzünk. A kutya mintaszerűen engedelmeskedik a hang-, és kézjelzéseknek bonyolult pályákon is, de két hibával nem tudunk mit kezdeni.

1. A zsákkúszón csak akkor hajlandó végigmenni, ha végét felemeljük. Egyszer voltunk nyilvános versenyen, ahol azonban minden probléma nélkül végigment ezen az akadályon is.

2. A hinta közepén, bármilyen jó volt is az iram, a billenő pont előtt gyakran megáll, és csak hívogatásra, jutifalatra hajlandó továbbmenni.

Előre is köszönöm szíves válaszát, üdvözlettel,

Tenke Ferenc

Megjegyzem, hogy baleset vagy más rossz emlék nem fűzi ezekhez az akadályokhoz.

 

Kedves Ferenc!
Elképzelhető, hogy a kutyája kicsit érzékeny. Vannak kutyák akik nem szeretik ha vizes lesz a talpuk és kikerülik a pocsolyákat, míg más kutyák áttrappolnak rajta. A zsákos kúszónál a kutyának az orrával/fejével kell utat törnie magának, lehet, hogy a kutya nem szereti ezt. Hozzá tartozik, hogy ahány zsákoskúszó annyiféle anyagból készül, van amelyik nagyon könnyű, van amelyik nehezebb. Ez is közrejátszhatott abban, hogy azon a bizonyos versenyen átszaladt rajta. Nem tudom milyen motivációt használ munka közben és tanítás során, de azt ajánlom, hogy ezeknek a hibáknak a kijavítására használjon klikkert, ugyanis ezzel lehet pontosan megjelölni azt a pillanatot amit meg akarunk erősíteni. Próbálja hasonló szituációkban megerősíteni a kutyát. pl.: lógasson le egy terítőt egy székről a földig és a kutya menjen át szék alatt. Aztán ez a terítőt/lepedőt lógassa le jobban, hogy a kutyának már kicsit a fejével is tolnia kelljen az anyagot, hogy kibújjon alóla. Erősítsen rá a próbálkozásokra is, ne csak arra amikor megcsinálja a feladatot. A fokozatosságot a zsákoskúszónál is próbálják ki. Arra kapja a kutya a megerősítést amikor tolja a fejével az anyagot, ne csak akkor amikor már kint van.
A hintánál a megtorpanás szintén lehet bizonyos fokú érzékenység miatt. Nem szereti ha mozog a lába alatt a talaj. Itt is érdemes egy teljesen más szituációban hasonló érzetet kelteni a kutyában, és ráerősíteni. Pl.: tegyen le egy négyszögletű furnérlemezt vagy hasonlót és alá egy teniszlabdát. Ne billegjen veszélyesen a lap, csak épphogy, a kutyát küldje rá és klikkeljen akkor amikor a kutya lába alatt billen. Itt is nagyon fontos az időzítés, hogy a kutya tudja azért kapja a jutalmat még ha később is, mert akkor megmozdította a lapot. Ha ez megy akkor vissza lehet térni a rendes hintára.
Azért érdemes először nem a problémát jelentő akadállyal kezdeni a javítást, hanem valami hasonló tárgyon, hogy véletlenül se tegyünk még több gátlást az akadállyal szemben a kutyába.
Remélem tudtam segíteni, további sok sikert a versenyzéshez!

Nati
Népszigeti Kutyaiskola
2010 november 14, vasárnap 14:08
# 145

Tisztelt Kiképző!

 

Nekem van egy Labrador és egy Mopsz kutyusom. A mopsz 1 éves, és nem teljesen szobatiszta. Hiába van kint egész nap a kertben, reggel bekakil. Néha be is pisil.

Hihetetlenül hisztis, ha pl reggel meg hallja, hogy ébredezek, ugat, neki ugrik az ajtómnak és kaparja. vagy ha kizárom bárhonnan.

 

a labrador 6 éves, és szétássa a kertet.  ő is mindig ott akar lenni ahol én vagyok, és ha ez nem igy van nyüszög.

 

mit tehetek velük?

imádom őket.mindkét kutya kis korában került hozzám.

Várom válaszát.

Köszönettel:Hajcica

Kedves Hajcica!
A mopsz kutyusa viselkedése - beleértve a szobatisztasági problémát - csak egy tünet csoportja a valódi problémának. A hiszti, az ajtó kaparás mind azt mutatja, hogy valami nem stimmel a kapcsolatukban. Ezt ön is, és higgye el a kutyus is érzi. Ajánlom, hogy olvassa el Korom Gábor Neked ugatok! című könyvét, ebben sok hasznos információt megtalál, és biztosan sok kérdésére választ kap. Illetve jó lenne ha felkeresnének egy Tükör iskolát. Addig is vezessenek be a mindennapi életükbe szabályokat, például a kutya csak engedélyre léphessen be az ajtón, a nyitott ajtón ne mehessen be, csak engedélyre kezdhessen el enni. Legyen a lakásnak egy része ahova mostanáig bemehettek a kutyák, de mostantól nem. A szabályok és azok betartatása megmutatja a kutyának, hogy igenis jó vezető, nem kell aggódnia önért, sírnia, kaparnia az ajtót.
A labrador ásása mögött állhat a felgyülemlett energiája. Bár manapság a labrador igazi családi kutya lett, alapjában véve vadász kutya, nagy mozgásigénnyel amit ki kell elégíteni. Ráadásul a munkájában - a vadászatban - komoly problémamegoldó képességgel is kell rendelkeznie, így ezeknél a kutyáknál nagyon fontos, hogy mind fizikailag, mind mentálisan kihívások elé állítsuk őket, különben keresnek maguk elfoglaltságot...mint a kertásás.
Remélem tudtam segíteni!

Nati
Népszigeti Kutyaiskola
1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30 
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
üllö

kutya gazdit keres
Pilisvörösvár

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Várpalota

macska gazdit keres
Diósd