bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Házi - 4 éves nőstény

Cilike macska (ivartalanítva)

Mindenki megérdemel egy esélyt a boldogságra… de Cilike még közülük is kiemelkedik Cili cica a kóborkákat érintő ivartalanítási programunk keretein belül került látóterünkbe. Ciliről szinte az első találkozáskor kiderült, hogy ő valahogy más… Nagyon más, mint a többi gazdátlan lélek: az emberi kéz érintését hálával, szeretettel fogadta, és látszott a szemén, hogy szíve minden szeretetével vágyik arra, hogy valakihez tartozhasson. Megtalálója már ekkor tudta, hogy Cilikét nem lehet visszatenni az utcára. Nem, mert Cili más. Ő nem csak fizikailag volt otthontalan, hanem lélekben is: egy elveszett kis lény, aki hazáját nem lelve bolyong a mindennapi élelemért. És ahogy egyre jobban sikerült megismerni őt, kiderült, hogy az első sejtések beigazolódnak, hiszen Cili egy álomcica: kedves, bújós, hízelgő kis szeretetgombóc, aki folyamatosan “mesél”, mert boldog, ha végre figyelnek rá. Napról napra hálás azért a kis törődésért is, amit most kap – de ahol most van, ott sajnos nem maradhat – ez nem egy otthon, csak egy átmeneti szállás számára… Pedig Cilike nem kér mást, csak egy kis helyet a szívedben. Egy puha párnát. Egy nevet, amit hívsz, amikor hazajössz. Egy életet, amit veled tölthet, nem az utcán. Cilike jelenleg Gyálon van, Budapesttől pár percre (18. kerületi Pestimréhez közel), itt lehet vele megismerkedni is. Ha úgy érzed, hogy épp egy ilyen csodálatos kis lélek, az „Otthon” érzése hiányzik az életedből, hívd Évát, aki felkarolta őt a 06 30 688 8227 számon. Egyesületünk segít a kedvezményes oltásban és chipezésben, és ha a mi állatorvosunkhoz viszed, átvállaljuk a FIV/FELV teszt költségét is. Nem tudod örökbe fogadni? Egy megosztás is életet menthet. Talán pont a te ismerőseid közt van az az ember, akinek Cili lesz a mindene. Köszönjük, hogy segítesz egy otthontalan szívnek hazatalálni.
2025 április 16.
Házi - 4 éves nőstény
A szervezet további gazdit kereső állatai: 212 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Hatvan

kutya gazdit keres
Szombathely

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Komárom

kutya gazdit keres
Monor