bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Gazdit keresek!

Spitz - 1 éves szuka, ajándékba ingyen elvihető!

Mimike kutya gazdira talált!

Mimike 1,5 éves közepes spitz szuka Bűbájos és kedves mindenkihez. Barátot és játszótársat keress gyerekekben. Felnőttektől pedig játékos tanulásra vágyik. Hűséges emberekhez, akik nem hagyják cserben, szeretett önzetlenül adják neki. Nyugodt, hízelgős és nagyon szeretet éhes. Annyi rossz tapasztalat érhette, de érezhető, hogy szárnyal a sok sok újdonság hatására. Nagyon kis kíváncsi séták közben, szinte vissza kell fogni a lépéseit. Szereti a kényeztetést és örömét leli, ha van olyan helye ahol álomra hajtani a fejét kutyák, illetve a karjaid között. Önfeledt boldog és barátságos. Igyekszik magára felhívni a figyelmet, mert szeretne családot magának és kutyaboldogságban lenni. Előzetes ismerkedés után, örökbefogadói szerződés aláírásával költözhet végleges családjához, amit elsősorban Budapesten és vonzáskörzetében szeretnénk megtalálni. Természetesen örökbe fogadhatóak a kutyusok Magyarország egész területén és akár külföldre is. Azért emeltük ki Budapest és vonzáskörzetét, mert szeretnénk, ha a leendő gazdi jelöltek 2-3 személyes találkozó keretében ismerkednének meg az új kedvencükkel és így kialakuljon a kölcsönös érzelmi kapocs / szimpátia kutyus és új gazdi közt. Így ha valaki úgy érzi, neki egy kutyus megéri az időt és fáradtságot, hogy az ország másik végéből is feljöjjön több alkalommal a fent említettek miatt, akkor nagyon szívesen és örömmel várjuk a jelentkezőt. Ami a legfontosabb, hogy a kutyus a legjobb helyre kerüljön legyen az bárhol is. Oltva (veszettség + kombinált), chipezve, bolha és féreg mentesítve illetve ivartalanítva van. Érdeklődni a 06-30-610-8414 telefonszámon lehet felőle 10-19 óráig. https://www.facebook.com/pg/kutyamenedek/photos/?tab=album&album_id=1112805365524382
Kacsolat adatai törölve  |  Pest 17. kerület
2018 június 20.
Spitz - 1 éves szuka
Spitz - 1 éves szuka
Spitz - 1 éves szuka
Spitz - 1 éves szuka
A felhasználó további gazdit kereső állatai: 42 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Vác

kutya gazdit keres
Győr

Gazdit keres!
macska gazdit keres
Budapest

macska gazdit keres
Budapest