bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Labrador jellegű - 1 éves kan

Csali kutya gazdira talált!

Szervusz kedves Gazdijelölt! :) Nevét befogása körülményeiről kapta, ugyanis bátortalan volt, mikor az utcán találkoztunk vele. Mutatott érdeklődést, de folyamatos volt a bizonytalan tánc előre-hátra. A száraztáp nem volt elég meggyőző, hogy rögtön az ember közelébe menjen, de a virsli már egészen más reakciót váltott ki, így sikerült becsalogatni a csomagtartóba! Csali eléggé kölyök még, be sem töltötte még az egy éves kort. Félénk, de emellett rendkívül szertelen is. Sok benne a szeretet az ember felé, hétről hétre oldódik a gondozásunkban, így már magabiztosan közeledik az ismerős arcokhoz és szombatonként boldogan megy Ő is sétálni. Kenneltársával jól kijön, de az ételt szem rebbenés nélkül lopkodja a másiktól, igyekszik minél többet megszerezni magának, így erre érdemes majd odafigyelnie az új gazdinak, ha másik négylábú családtag mellé fogadná örökbe. Csali oltva, chipezve, ivartalanítva várja azt a családot, aki megmutatja Neki, hogy az élet lehet csodálatos is, türelemmel bemutatja Neki a számára egyelőre ismeretlen helyzeteket és nagy gondoskodással, de kitartó következetességgel tanítja meg az élet nagy dolgaira. Kötelező oltásait megkapta, chippel rendelkezik. Ha szeretnél vele megismerkedni Csévharaszton megtalálod! Érdeklődj felőle a 06-20/543-5092 telefonszámon és látogasd meg Őt szombati nyílt napunkon!
2021 november 22.
Labrador jellegű - 1 éves kan
Labrador jellegű - 1 éves kan
Labrador jellegű - 1 éves kan
A szervezet további gazdit kereső állatai: 99 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Budakalász

macska gazdit keres
Takskony

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Siklós

kutya gazdit keres
Budapest