bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Akita keverék - 1 éves kan

Éliás - foglalt kutya gazdira talált!

Állat helye:
Buda 12. kerület, -
Mostanság nagyon nagy divat a nagyinak, dédinek, a papinak kiskutyát ajándékozni, azzal a felkiáltással, hogy így nem lesz magányos. Pedig igazából nem arra lenne szüksége, hanem a családja törődésére, szeretetére. Ezért fordul nagyon sűrűn elő, hogy az idős emberek kutyái betegségük, vagy haláluk esetén elárvulnak. Nagyon ritka, hogy az örökösök, akik igazából "rájuk sózták" a szerencsétlen kutyát, igényt tartanak rá. Éliás is pont erre a sorsra jutott és az önkormányzat intézkedése kapcsán került a gondozásunkba. Igen mostoha körülmények között élt kutyatársával együtt, de a csodával határos módon egy nagyon kedves, barátságos, szeretetreméltó kutya maradt belőle, aki most keresi új, de egy életre szóló gazdáját. Emberekbe vetett bizalmát szerencsére nem sikerült elveszítenie, így nagyon könnyű elnyerni a szeretetét. Miután hozzánk került, első dolgunk volt kozmetikushoz vinni, és magunk is meglepődtünk az eredményen. Többi kutya társával nagyon jókat játszik és a cicámat is szereti. Egy igazán különleges, egyedi kutyus bújt elő a rettenet bunda alól. Marmagassága kb. 40 cm és súlya 20-22 kg. Elias hat gewohnen früher, bei ein Alteleute, aber diese Leute hat verstorben, und er bleibt allein. Die Angehörigen möchtet nicht Ihm weiter kümmern die Hundy, deswegen er lebt momentan beim Ungarische Tierheim. Wir suchen Ihm eine neue Zuhause. Er ist sehr lieb, freundlich und jetzt schon sehr schön, weil wir waren beim Hundekosmetiker mit. Er ist cz.20-22 kg schwer und cz.40 cm Hoch.
2019 január 17.
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
Akita keverék - 1 éves kan
A szervezet további gazdit kereső állatai: 153 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Battonya

kutya gazdit keres
Battonya

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Hajdúböszörmény

kutya gazdit keres
sajógalgóc