bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Keverék - 4 éves kan

Peti kutya gazdira talált!

Hosszú hónapok teltek el azóta, hogy Peti ( 4 éves) először átlépte remegő lábakon a menhely kapuját. Egy riadt kutyus érkezett, de már senki nem hiszi, hogy a „jelenlegi Peti” egykoron ilyen volt. Ő „egygazdás kutya” de még nem talált rá a neki szánt szívre .Amikor megérkezett, napokig nem lehetett kimozdítani a kennel sarkából, félt és reszketett. De séta után zokszó nélkül lép be a kennelbe,barátságos tekintete mindent elárul róla.Sok sok munka áll a mostani Petink mögött. A pórázról hírből se hallott. Azt hihette, hogy az életére törünk amikor először megpróbáltuk rácsatolni, hogy pár percnyi sétára kísérletet tegyünk vele. Ma már ugrál örömében, ha meghallja a karabiner csörgését, csillogó szemmel várja, hogy rákattintsuk, mert tudja, hogy most séta következik! Peti „nem létező kutyaként” élt le két évet a gazdája mellett. Ételt kapott, figyelmet nem. Hírhedten a környék „rosszfiújának” számított, amolyan „kulcsos gyereknek”, aki egész nap a környék utcáit rótta, hogy legalább a rosszalkodásával kicsikarjon egy falatnyi figyelmet. Kicsi Petit korábban állítólag bedobták a gazdi kerítésén, így már a kezdetek kezdetén is „inkább volt teher, mint várva várt jövevény”. Volt gazdája és nem volt, volt otthona és nem volt”, semmi nem annak látszott az életében, aminek lennie kellett volna.Védte az udvart nagy hanggal,mégse bántott soha senkit. A kutya társas lény, de neki senkije sem volt. Egy falkavezér,egy gazdi akit imádhat...Peti nagyon jó kutyus,és a gazdijának be is fogja bizonyítani! Már nem „követeli a figyelmet” hanem hálás szívvel és türelmesen várja. Rengeteg szeretet van benne, és boldogan megosztaná a Gazdival! Peti is oltva, chipelve , ivartalanítva , féreghajtva ,külső paraziták ellen védve , elő- és utókontrollal, szerződéssel mehetne új otthonába. További képek Petiről: https://www.facebook.com/uromimenhely/photos/?tab=album&album_id=1743171372600046 Fotók: Gribek Tímea Kézdi Veronika Jelentkezni érte: 06-70-619-93-11 számon lehet. Becsült Szül.év: 2013 Míg nem találjuk meg neki az ideális gazdit,kérlek támogasd őt! Virtuális gazdája:........................ Számla számunk: 16200137-18531417-00000000 Külföldről: IBAN HU05 1620 0137 1853 1417 0000 0000 SWIFT kód: HBWEHUHB Adószámunk: 18789153-1-13
2018 március 31.
Keverék - 4 éves kan
Keverék - 4 éves kan
Keverék - 4 éves kan
Keverék - 4 éves kan
A szervezet további gazdit kereső állatai: 86 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Budapest

kutya gazdit keres
Solymár

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Komló

kutya gazdit keres
Komló