bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Keverék - felnőtt szuka

Lulu kutya (ivartalanítva)

Ez az egyébként gyönyörű, jó kiállású szuka 2011-ben került a menhely oltalmazásába. Igazi magányos farkas volt akkoriban, jól viselte a pórázt, hűségesen követte "gazdáját" és a falkát, de azon túl nem igazán vett tudomást a környezetéről. Mostanra ez a dolog annyit változott, hogy már odafigyel arra, hogy a kenneltársai vele legyenek, ha kimozdul, egyébként nem nagyon akaródzik neki elhagyni a kennelt. Rendszeresen kijár a mentorprogram keretében, futókkal és kenneltársaival körbeügeti a tavat, majd hazatér. Jelenleg ennyi a "társadalmi élete. Éppen a fentiek miatt ő inkább "kihívót" keres, mint gazdát. Egy olyan mentorra volna szüksége, aki rendszeresen ki tud járni hozzá (legalább hetente-kéthetente) és a sérült lelkével tud foglalkozni, hiszen a mozgásigénye nagyjából ki van elégítve. Benne elsősorban az emberekben való bizalmat, a ragaszkodást kellene újraéleszteni, ezért türelmes, gyengéd, de határozott és következetes mentor kerestetik mellé. Az előéletéről bővebben a későbbiekben írunk, vagy személyesen a menhelyen lehet érdeklődni.
2013 július 10.
Keverék - felnőtt szuka
Keverék - felnőtt szuka
Keverék - felnőtt szuka
A szervezet további gazdit kereső állatai: 25 db.
Gazdit keres!
macska gazdit keres
Vác

kutya gazdit keres
Kerekegyháza

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Etyek

kutya gazdit keres
Budapest