bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Keverék - 4 éves kan

Szemi kutya (ivartalanítva)

Szervusz kedves Gazdijelölt! :) Szemi a nevem, 2017 decemberében születtem és a Luca Kutyamenedékben élek már 1,5 éve. A mamám vemhesen kóborolt az utcán, amikor kedves emberek magukhoz vették. Nem is várattunk magunkra sokáig, és a tesóimmal megérkeztünk. Történetem a rút kiskacsáéhoz hasonló. A többiek szépek és színesek voltak, míg én fekete és nem túl mutatós. Az akkori gazdáink nem tudtak minket megtartani, ezért gazdit kerestek nekünk. Jöttek is a látogatók, a testvéreim családba kerültek, de rám ügyet sem vetettek. Mint a rút kiskacsának a baromfiudvarból, nekem is mennem kellett az otthonomból. Segítséget kértek nekem és azóta itt élek. Az életem nem olyan rossz, hisz hozzám hasonló másik 110 „rút kiskacsával” osztozom a helyen, akik mint én, senkinek sem kellenek. Bár nem lettem hattyú, de az idő előrehaladtával előnyömre változtam, a szívemből pedig árad a szeretet. A mese végén minden jóra fordul, ezért abban reménykedem, hogy az én mesém is elér ahhoz a részhez, amikor valaki eljön értem és a családjába fogad. Boldog lehetek a gazdám oldalán, sétálhatunk nagyokat, talán még egy társat is kapok. Kérlek gyere értem és én megígérem, hogy örökké jó társad leszek, és amíg élek szeretni foglak. Kötelező oltásait megkapta, chippel rendelkezik. Ha szeretnél vele megismerkedni Csévharaszton megtalálod! Érdeklődj felőle a 06-20/543-5092 telefonszámon és látogasd meg Őt szombati nyílt napunkon!
2021 november 14.
Keverék - 4 éves kan
Keverék - 4 éves kan
Keverék - 4 éves kan
A szervezet további gazdit kereső állatai: 99 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Budapest

kutya gazdit keres
nagyigmánd

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Bicske

macska gazdit keres
Erdőtelek