bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Gazdit keresek!

Tacskó keverék - 3 éves kan, ajándékba ingyen elvihető!

Mozart kutya gazdira talált!

Mozart életét jelentősen megváltoztatta néhány sütemény! Hogy miért is egy édességről neveztük el ezt a zsemleszínű, különleges keverék kisfiút? Azon kívül, hogy édes kis pofija van, életét is pár sütinek köszönheti! :) Egy hideg téli nap, ami megváltoztatta Mozart életét. Feltehetően kitették Őt, mert a környéken nem volt lakott terület, így lett a fagyos, veszélyes erdő az otthona. Egy állatbarát szerencsére észrevette a csatangoló, ijedt kutyust és megpróbálta befogni. Gondolta egy kis ennivalóval biztosan rá tudja venni a megszeppent csöppséget, hogy közeledjen, de csak kakaós csiga volt nála. Mozart félelmén felül kerekedett korgó kis pocakja, így elfogadta és behabzsolta a sütiket. Mozart azóta biztonságban van a menhelyen, ahol játszópajtásai is vannak. A kezdetben félénk kutyus, mára már bújós lett, aki imád birkózni társaival, szereti és keresi az ember társaságát, mindig farok csóválva várja a kétlábút, aki előtt azonnal hanyatt dobja magát, hogy kiharcolja a megérdemelt pocak simit. Figyelmessége miatt kiváló jelzőkutyus, aki azonnal szalad a gazdijához, ha valami történik a ház körül. Fajtáját illetően tanácstalanok vagyunk, majdnem minden testrésze más fajtára hasonlít, igazi utcai mix, de nagyon helyes kis legény :) Várja álomgazdiját, aki élete végéig otthont és családot biztosítanak majd neki. Tel.: 003630 833 1581 Szül.dátum: kb. 2014. október Súly: kb. 13 kg Kan, ivartalanított
Kacsolat adatai törölve  |  Komárom
2017 április 1.
Tacskó keverék - 3 éves kan
Tacskó keverék - 3 éves kan
Tacskó keverék - 3 éves kan
Tacskó keverék - 3 éves kan
Tacskó keverék - 3 éves kan
A felhasználó további gazdit kereső állatai: 113 db.
Gazdit keres!
macska gazdit keres
Tordas

macska gazdit keres
Budapest

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Nagykanizsa

kutya gazdit keres
VÁC