bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Német Juhász keverék - 2 éves szuka

Paradise City kutya (ivartalanítva)

Állat helye:
Pardise City – 2 év körüli német juhász jellegű szuka A hajdúböszörményi gyepmesteri telepről került gondozásunkba. Eddig életét egy szaporítónál töltötte, borzalmas körülmények között, ahol – társaival együtt – bántalmazták is őket. Citynek a fejét szurkálták össze egy vasvillával. Pari nagyon mélyről indult, és hatalmas út van már mögötte: bizonyította, hogy megfelelő kézben ő a bántalmazott múltja ellenére is remek kutya. Fiatal, német és belga juhász keveréke, munkavonalas kutya. A HDR Wild számára ujjgyakorlat volt, miután megértette az akadályok lényegét. Más kutyákkal játékos. A mozgás- és foglalkozásigénye nagy. Ha valaki nem retten el ettől, egy szuper kutyalány gazdájává válhat. Fiatal, szépséges, együttműködő német juhász szuka. Nem ugatós. Készen állna gazdisodni egy türelmes család oldalán, benti tartás mellett. Pari örökbefogadási szerződéssel és benti tartással mehet gazdához. Kizárólag udvari tartásra egyesületünk nem ad kutyát! Ideiglenes befogadót is keres. Pari nemrég részt vett a HDR kutyás versenyen, társa, Meli beszámolója: "Megírom én is a beszámolómat. Paradise City. Nem tagadom aggódtam. Nem magam miatt, hanem Pari miatt. De nem azért hogy ne lenne elég ereje vagy lelkesedése, hanem a félelmei miatt. A bántalmazott előélete miatt mit fog szólni, ha olyan helyzetekbe hozom, amit nem szeretne. Hát volt bőven ilyen helyzet. De megoldottuk, nem morgott, nem kapott oda egyszer sem. Aztán megtörtént a kattanás és bekapcsolt a munkavonal. Onnantól kezdve egymásra hangolódva, együtt versenyeztünk az EGY büszkeségért. Mindent megtett, hogy jól mulassunk. Felfelé húzott, lefelé...nos akkor is. Lobogva repültem utána. Ezt néhány zúzódás bizonyítja, de legalább javított a szintidőnkön, mert ha rajtam múlik, akkor én még mindig a siratófal tetején toporognék a tériszonyommal. :)Borzasztóan szomorú voltam a verseny után, hogy nem egy kanapén fekve piheni ki a verseny fáradalmait, hanem egy kennelben, egyedül. Ez a kutya rajong az emberekért, szüksége van a közelségükre és valaki egyszer nagyon jól fog járni vele. Én nagyon drukkolok neki és kívánom, hogy megtalálják egymást a Gazdival. Addig is mellette leszek továbbra is, megígérem Képek Pariról: http://gallery.site.hu/u/eszkulap/2018/paradisecity/ Paradise City oltva, ivartalanítva, chippel ellátva és szívféregre szűrten, örökbefogadási szerződéssel és benti tartással mehet gazdához. Kizárólag udvari tartásra egyesületünk nem ad kutyát! örökbefogadással kapcsolatos tudnivalók, jelentkezés: http://eszkulap.hu/index.php/vedenceink/orokbefogadas email: eszkulap2016@gmail.com
Eszkuláp Állatvédő Egyesület  |  Buda 11. kerület
2018 április 20.
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
Német Juhász keverék - 2 éves szuka
A szervezet további gazdit kereső állatai: 531 db.
Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Szolnok

kutya gazdit keres
Németkér

Gazdit keres!
macska gazdit keres
Rackeve

macska gazdit keres
Baracs