bejelentkezés|regisztráció
Szakember válaszol
További rovatok
Legfrissebb hírek
Szaknévsor


Örökbefogadás

Keverék - 2 éves szuka

Sirah kutya (ivartalanítva)

Sirah-nak neveztük el ezt a gyönyörű hercegnőt. Két kölykével maradt magára a város határában, akik mára már boldog gazdis kutyusok. Sirah jelenleg egy ici-pici, néhány négyzetméteres kifutóval rendelkező disznóól bérlője, így nem a legvidámabb a helyzete. Kárpótolja őt egyik tagunk, aki naponta kijár hozzá, sétáltatja, tanítgatja, szeretgeti, és mindent megtesz azért, hogy Sirah okos kutyaként, minden rosszat elfelejtve találhasson rá az annyira vágyott saját gazdira. Arra a családra, aki soha többé nem teszi vele azt, amit előző "gazdája" tett vele és kölykeivel, hanem vigyáz rá, megbecsüli ragaszkodását és szeretetét. Mert Sirah amellett hogy tekintélyes megjelenésű, rendkívül emberbarát és fogékony, tanulékony kislány. Nagy testi ereje van, amit kezdetben igen erős kézzel kellett kordába tartani. Sirah gyorsan megértette, hogy mit jelent ha foglalkoznak vele, mit jelent szép szót hallani, mit jelent a jó viselkedésért simogatást, ölelést kapni a "gazditól". Azóta kellemessé váltak a séták, az első engedelmességi feladatokat elsajátítottuk és már csak a gazdi hiányzik. Sirah is szeretne olyan életet élni, mint családban élő társai, tartozni valakihez, minden nap örülni a hazaérkező családjának, és vigyázni a saját otthonára. Hálás, bújós, kedves kutya lett, amitől még szebbnek látjuk őt. Nagyon emberbarát, azonban más kutyákkal domináns, ezért másik kutya mellé csak nagyon alapos, óvatos, hozzáértő szoktatással ajánljuk, de még jobb lenne egyedüli kutyusnak. Sétáltatásakor mindig szájkosarat visel, ezzel kerüljük el az esetleges konfliktusokat más kutyákkal való találkozáskor. Sirah legfeljebb két éves, csodaszép kiállású, erős kutya. Határozott, ugyanakkor nagy szeretetosztó gazdit várunk számára!
2012 július 15.
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
Keverék - 2 éves szuka
A szervezet további gazdit kereső állatai: 33 db.
Gazdit keres!
macska gazdit keres
Vác

kutya gazdit keres
Miskolc

Gazdit keres!
kutya gazdit keres
Vác

kutya gazdit keres
Felsőnyárád